Tönkrement a képernyőm. Először még résnyire nyitva látszott rajta, mit csinál a laptop, és kezemet a résbe, mint a krokodil szájába dugva manipulálni is tudtam. Aztán ez a rés is elsötétült, onnantól a gép önálló életet élt, hozzáférhetetlenül. Bebugyoláltam, és elkezdtem vele járni Szarajevót, hátha valahol külső képernyőre dugnák, hogy kimenthessem róla az utóbbi néhány hét baromi fontos adatait. Az első helyet a szálloda ajánlotta, öreg TV-szerelő volt, de rendkívül intelligens, mint a legtöbb bosnyák, és nagyon otthon volt a szakmájában. A gép HDMI-kimenetét HDMI-képernyőre dugta, de az semmit sem mutatott. A laptop ugyanis csak akkor jeleníti meg a képet a rákapcsolt külső képernyőn, ha erre utasítást adunk róla; márpedig ahhoz előtte látni kellene a laptop képernyőjét. Róka fogta csuka. Az öreg vállalta volna, hogy kiveszi a HD-t, és átmenti róla az adataimat, de a gép megbontásával a garancia is elúszott volna. Úgyhogy Google-térképen megnézem, hol vannak laptop-szervizek Szarajevóban, és nyakamba veszem a várost.
Különös zugok, soha nem látott városnegyedek, üzletházak hátsó folyosói nyílnak meg előttem. A legközelebbi kalandtúrát nem lóháton és sebes folyón szervezem majd, hanem ilyen feladatokból állítom össze, autórádiót kell majd javíttatni Szentpétervárott, és külső CD-meghajtót venni Addisz-Abebában. Labirintusszerű üzletek, stócokban álló ismeretlen márkájú gépek és alkatrészek, különös, laza figurák. Másutt a zárt bolt ajtaján szépen nyomtatott cédula: „szabadságon vagyunk, nézzen vissza olykor-olykor”. De a gépet nem sikerült szóra bírni.
Feladtam, és indultam vissza az öreghez, hogy megbontsa a gépet. S ahogy a poénra kihegyezett történetekben szokott lenni, az utolsó hely utáni sarkon pillantom meg a nagy hirdetőtáblát: Win Com, laptopok eladása és javítása. Hrasno negyed, ez itt a reklám helye: https://goo.gl/maps/1y9wfvP4Xh92. Gondoltam, mit veszíthetek. Lakótelepi toronyház aljában szépen berendezett üzlet, az asztalnál jókedvű fiatal ember telefonál, biccent a kérdésre, hogy beszél-e angolul. Előveszem a beteget, magyarázom a problémát. Látszik, hogy forog az agya, kábelekkel próbálkozik, ő is eljut oda, ahova a többi. Aztán tovább gondolkodik, és a kerék a fejében egyszer csak túllendül a holtponton. Olyat csinál, amire senki nem gondolt: egy HDMI-VGA-kábelt vesz elő, és a modern laptop kivezetését egy régi típusú képernyővel köti össze. Ez a képernyő nem kínál opciót, nem vár utasításra, maga szívja le a jelet a gépről. A képernyőn feltűnik a gép tartalma. Nekiállhatok a jó órán át tartó adatátmásolásnak.
A férfi kávét rendel a szomszédos bárból, beszélgetünk. Feltűnnek a véletlen német kötőszavak, rákérdezek. Boldogan fordítja németre a szót. Az 1992-95-ös háború alatt családjával Berlinben élt. Hol? Alt-Tegelen. Én meg Charlottenburgban élek, mondom, hat megállóra. Földiek vagyunk. Berlinben járt gimnáziumba, aztán Belgrádban végzett egyetemet. Nem volt nyomasztó a szerbeknél? De, furcsa volt, de nem volt más lehetőség. Azóta Szarajevó is rendbejött, megérte hazajönni. Ez az üzlet teljes egészében az övé, mutat körbe büszkén. Újabb férfi érkezik, jó barát. Sead bemutat, kezet rázunk. Újabb kávé rendel. Az új érkező csak bosnyákul beszél, én csehül válaszolok, a budapesti és szarajevói lányok szépségét dicsérjük egymásnak udvariasan.
Az adatmentés közben végetér. Fölösleges kartont kérek, hogy becsomagolhassam a gépet a DHL számára, aztán rátérek a következő pontra, olcsó használt laptopot szeretnék venni, hogy legyen egy hónapig, míg meg nem jön Berlinbe az új. A polcokon kínálja magát néhány olyan típus, ami már pesti életemben is veterán volt, de Sead szeme felcsillan. „Van itt egy, még nem raktam ki. A legjobb, egy nap alatt elvitték volna.” Egy Asus M70S, amiről a valaha teherautón hordozott, lakásméretű számítógépek jutnak eszembe. A kézipoggyász teljes méretét kitöltő robusztus jószág, kinézetére német harckocsi, csak a szállodában mérem majd meg kézimérleggel, négy és fél kiló. Mostantól egy hónapig útitársam a Neretva völgyében és a Kaukázus gerincén, buszban, lóháton és csónakban. Windows 7-tel, minden szükséges programmal, bosnyák nyelven, százharminc euró. Deal. Közben újabb férfi lép be, kitűnő németséggel, Reinickendorfban élt, nagyjából kettőnk között félúton. Sead átszól öccsének is, és felhívja szkájpon new yorki barátját, aki meg Hönowban lakott, hozzánk képest végtelen távolságra, Berlin túlsó felén. A záróra már rég elmúlt, az öt száműzött berlini Szarajevó külvárosának kis laptop-üzletében boldogan szürcsöli a kávét, felidézi a csodálatos várost.
