Meccs


Tegnap, az ukrajnai futball-EB kezdete előtt egy hónappal új orosz-ukrán filmet mutattak be az elmúlt száz évben Ukrajnában játszott egyik legnevezetesebb nemzetközi mérkőzésről. Illik is nagyon az efféle alkalomhoz, hogy felelevenítsék a vendéglátó ország sporttörténelmének jeles eseményeit, különösen ha az egykori ellenfél is újra részt vesz a bajnokságon.


A film az 1942. augusztus 9-én a kijevi Zenit stadionban rendezett meccset mutatja be, amelyen a Wehrmacht katonái („Flakelf”) és a feloszlatott Dinamo Kijev játékosai („FC Start”) csaptak össze egymással. Noha a meccs előtt az öltözőben (egy másik változat szerint egyenesen a „koncentrációs táborban”, ahol a futballistákat „fogva tartották”) az SS figyelmeztette az ukrán csapatot, hogy jobb lesz veszíteniük, az ukránok mégis helytálltak, és 5:3-ra verték meg a vendégeket. Ezt követően a németek az egész csapatot (sőt Alekszandr Borscsagovszkij 1946-os filmforgatókönyve szerint a teljes közönséget is) kivégezték. A játékosok a Szovjetuniót és Sztálint éltetve haltak meg. Vértanúságuknak Pjotr Szeverov Az utolsó párbaj című novellája (1957) és könyve (1958) – a mítosz hivatalos változata –, majd a Dinamo stadionban 1971-ben és a róluk Zenitről Startra átnevezett stadionban 1981-ben emelt szobor állít emléket. Illetve mostantól kezdve ez a film is.


A könnyfakasztó történet, mint a film megjelenése kapcsán az orosz blogok és cikkek tömegével mutatják ki, teljes egészében koholmány. A Dinamo játékosai a német megszállástól kezdve civilben dolgoztak, és Start néven alapítottak „amatőr” csapatot, amely 1942 folyamán hét nemzetközi meccset is játszott a megszálló csapatokkal. Mindegyikben nyertek, s ezt nem követte semmilyen megtorlás. A Terrikon orosz futball-lap a mérkőzések eredményeit is közli:

06.21
06.28
07.05
07.17
07.19
07.26
08.06
08.09
magyar helyőrség csapatával
német légierő csapatával
román helyőrség csapatával
RSG (német hadsereg)
MSC WAL (magyar hadsereg)
GK Szero (magyar hadsereg)
Flakelf (német hadsereg)
Flakelf (német hadsereg)
7:1
7:1
11:0
6:0
5:1
3:2
5:1
5:3


A szemtanúk visszaemlékezései szerint a találkozók barátságos légkörben zajlottak, s a hivatalos szovjet változattal (és a mostani filmmel) szemben a bíró sem német, hanem rendszerint román volt, akik nem szimpatizáltak túlzottan a németekkel. Míg a szovjet változat szerint a meccs úgy eldurvult, hogy a németek a bíró szeme láttára rúgták véresre az ukrán játékosokat, a valóságban egyetlen kiállítás történt durvaságért, s az illető éppen német játékos volt. A hamburgi ügyészség 2005-ben indított vizsgálata kimutatta, hogy a legenda egyetlen elemére sincs bizonyíték. A meccs után pedig a két csapat közös baráti fotót készített, amelyet a Dinamo-szurkolók évtizedeken át rejtegettek, mint olyasvalamit, ami teljesen lehetetlen a hivatalos valóság szerint, s csak 2007-ben tette közzé a Киевские Ведомости.


A játékosok közül valóban letartóztattak ötöt, de egészen más okból. A Dinamo ugyanis a Cseka, majd az NKVD hivatalos csapata volt. Még Dzserzsinszkij alapította, és Berija is lelkesen támogatta, olyannyira, hogy – Sebag Montefiore Sztálin-életrajza szerint – attól sem riadt vissza, hogy az országos liga fontosabb mérkőzései előtt ideiglenesen vagy véglegesen letartóztassa az ellenfél kulcsjátékosait, illetve máshonnét (így az odesszai Piscsevikből) való emberrablással erősítse meg a csapatot. A csapat játékosai egyúttal az NKVD tagjai is voltak, s ez utóbbiakra a Gestapo hivatalból vadászott. Az ötből az egyiket már a meccs előtt letartóztatták és agyonlőtték, mert megtalálták nála saját NKVD-egyenruhás fényképét (a legendában, illetve a filmben a mérkőzésen rúgják véresre). A másik négyről pedig tulajdon honfitársaik jelentették ezt a Gestapónak az augusztus 16-án az ukrán nacionalista hadsereg „Ruh” csapata elleni győztes meccs (8:0) után. Mind a négyet Babij Jarban lőtték agyon.


A közös ukrán-orosz filmnek már a forgatása is nagy vihart kavart az oroszbarátság kérdésében végletesen megosztott országban tavaly júliusban, amikor Sztálin portréja heteken át kint függött a kijevi opera épületén.


Az egy hónappal az Európa-bajnokság elé időzített filmbemutató pedig még komolyabb diplomáciai bonyodalmak elé állította az ukrán kormányt, amely a német és ukrán szurkolótábor közötti feszültség fellángolásától tart. Olyan finom részleteket is kifogásolnak, hogy a németekkel együttműködő ukránok ukránul, míg a velük szembeszálló hős ukránok oroszul beszélnek a filmben.


Az ukrán állami filmügynökség ezért a május 3-ra tervezett filmbemutatót további vizsgálat indokával elhalasztotta. A halasztás a törvény szerint 25 napig terjedhet, de valószínűleg ezt követően sem lesz nehéz indokot találni további néhány hetes késlekedésre a bajnokság lezárultáig.


Az állami ügynökség döntését minden oldalról nagy felháborodás fogadta. Az oroszbarát ukrán blogokon és fórumokon amiatt, hogy a nacionalista vezetés ismét le akarja tagadni a szovjet múlt egy dicső epizódját. A nacionalista fórumokon azért, hogy az ország egyáltalán részt vett egy ilyen, az ukrán függetlenségi múltat besározó, s az új orosz kurzushoz igazodó propagandafilm elkészítésében. Oroszországi fórumokon ujjal mutogatnak Ukrajnára, mint amely továbbra sem képes szembenézni kollaboráns múltjával. Az orosz on-line filmvetítők és forgalmazók pedig szépen keresnek a felszított ukrán igények kielégítésével.


Az Európa-bajnokság még el sem kezdődött, s úgy tűnik, Ukrajnának máris sikerült berúgnia az első öngólt.

Фильм основан на реальных событиях” – „A film valós eseményeken alapul”


És most meséljenek maguk

„[Elsőnapi bélyegzés] a [lengyel] Főkormányzóság [létrehozásának] második évfordulójára. [Lemberg/Lwów] 1941. október 26.” (lásd még: Campanile)
Bélyegző: „Főkormányzóság. Galíciai körzet. Lembergi városi parancsnok”

„[Elsőnapi bélyegzés] a Megszállt Lengyel Területek Főkormányzója [Hans Frank] hivatalba lépésére. Krakkó, 1939. november 7.”

Fotózva Lwówban, az ócskapiacon.

Van kedvük összerakni mögéje a történetet?

A tárgytól elindulva, a kontextust finoman kibontva, ügyelve a részletekre. Ahogy a postabélyegzőnél csinálták.


Budapesti anziksz


A kép régi már (noha nem annyira, mint a járművek sugallják), és jó néhány helyen fent van a világhálón, de mégsem tekinthetünk el arisztokratikusan az utánközléstől, hiszen annyira szervesen beletartozik az „elmúlt jövő” sorozatunkba, a futurisztikus városképek, a 2259-es Moszkva és a Mjur és Meriliz örök tüze után. Így képzelték el a századfordulón (de biztosan nem korábban a Parlament 1904-es befejezésénél), hogyan néz majd ki Budapest tízezer év múlva, amikor a végképp elapadt Duna, amely valamikor a Citadellát és a Gellért-szobrot is ellepte, már kanyon mélységbe vájta bele magát az egykori folyamágyba. A Margit-híd nem létezik többé, hiszen víz híján már amúgy sem a túlpart az egyetlen lehetséges célpont, s a kanyon szirtjeire épült sasfészkek között olcsó léghajók szállítják az utasokat, ahogy a századforduló minden más magyar városában is.


A kép azonban nem az elmúlt századfordulón ábrázolta a mostanit, hanem a mostani századfordulón ábrázolja… melyiket is? Valami, a kettő közötti imaginárius állapotot. Talán azt az 1950-et, amikor Balatonfüred felett légibicikli és Hajmáskér fölött körforgalmú Zeppelin járt, egy olyan 1950-et, amely a történelemnek az előző évtizedekben rossz vágányra futott vonata miatt végül is elmaradt.


A meg nem történt múlt régészeti feltárása pedig fáradságos munka, még a megtörtént múlténál is fáradságosabb. Ravadits Kornél, a kép készítője külön oldalon mutatja be a rekonstrukció lépéseit. Különös, hogy a mai fantázia éppolyannak képzeli az alternatív múltat, mint a száz évvel ezelőtti a jövőt. Már a steampunkot is feltalálták száz évvel ezelőtt.



The Joys of Yinglish


eksztra nejesz ajn die Iszt Szejd!
ejn grojszer bankrat szeil fun 15.000 vare
fun men’sz farnising
musz ojszferkojft veren in 15 teg
komt und kojft grojsze barginsz
vare verd ferkojft af halbe prejszen. komt und ibercejgt ajkh.

New York, Delancey Street, 1908. júl. 29
a nemrég közzétett New York City Municipal Archives-ból

az eredeti The Joys of Yinglish-ről lásd itt

Ántivilág


Lwów, Kopernika 1.


Chopin: Concerto No. 2. Op. 21. 3: Allegro vivace. Artur Rubinstein, 1958


A házban – akkor még Szeroka utcában – már a 19. század közepén is patika volt Apteka pod Złotą Gwiazdą, „Arany Csillag Patika” néven, a morva Piotr Mikolasch tulajdonában. Itt találta fel 1853. március 30-án Ignacy Łukasiewicz és a magyar származású Jan Zeh a petróleumlámpát, amelynek ma az örmény negyedben álló Petróleumlámpa Múzeum és Kávézó állít emléket.








Ha jól becsülöm, az elpusztított udvari épületszárny – mint szép romantikus faragványtöredékei is mutatják – éppen ez a patika kellett legyen.