Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig



„Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig”. Népdal a Hét évszázad legszebb magyar versei antológiából (1951). DJ Wastrel – DJ Visor – DJ Seaby modern mulatós feldolgozása

Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe,
Hadd járjon ő a rózsában bokáig,
Éljen, éljen a Rákosi elvtárs sokáig!
Gyertek lányok öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Rákosi elvtárs elébe,
Pusztuljon a reakció egy szálig,
Éljen, éljen a Rákosi elvtárs sokáig!

Hatvan évvel ezelőtt ünnepelte az ország a hatvanadik évfordulóját egy olyan nagyszabású eseménynek, amelyben megtörténtekor még senki nem látott semmi rendkívülit: egy kis bácskai faluban megszületett Rákosi, akkor még Rosenfeld Mátyás.


Róth Manó – Rákosi Mátyás néven Magyarország legbefolyásosabb politikusa volt 1945-56 között. A Sztálint majmoló kommunista vezért 1953-ban az aktuális szovjet vezetők azzal baszogatták, hogy „meddig akar zsidó király” lenni. Valójában Rosenfeld Mátyás néven született egy adai terménykereskedő fiaként, a Róth Manó gúnynév zsidó származását volt hivatott kidomborítani. Az országot a magyar sztálinizmus idején négy zsidó vezette, az ötödik az ÁVH élére került. Rákosi csúnya, alacsony, kövér ember volt, ronda ázsiai feleséggel és szívta a magyarok vérét, mint a megkergült szúnyog. Így személyében egyszerre fejeződött és fejeződik ki az összes zsidóellenes sztereotípia: a népnyúzó uzsorásé, a Solymosi Eszter vérén hízóé és a nagypapát félholtra verő leninfiúé. Ráadásul a nőket százezrével megerőszakoló ruszkik talpát nyalatta, és elvette a földet meg a jószágot is. A zombi, aki visszatért a gázkamrából, hogy mindenkin bosszút álljon. Nincs az a Cion bölcseinek jegyzőkönyve vagy az a Fajvédő Párt, amelyik jobb mumust szerkeszthetett volna.”
(Bede Márton – Magyari Péter: Ablak-Zsidó, JudapestMatula

Annál fényesebbek voltak azonban a hatvanadik születésnap ünnepségei, amelyekről Murányi Gábor közölt részletes beszámolót Túlteljesítési napló címmel a Múlt-Kor magazin 2011. téli kiadásában. Az ünnepséget kézenfekvő módon Sztálin két évvel korábbi 70. születésnapi ünnepségeiről mintázták. A születésnapot hónapokon át tartó sztahanovista munkaverseny előzte meg 300-400 százalékos túlteljesítési vállalásokkal. Rákosi Mátyás élete képekben címmel fotóalbumot adtak ki vörös bőrkötésben, amelyben fáradságos retusőri munkával állították elő Rákosi és Sztálin sosem volt találkozásának fotódokumentumát. Százezer példányos brosúrában „véglegesítették”, hogy nem az 1938 táján a Szovjetunióban kivégzett, s ilyenformán szalonképtelenné vált Kun Béla, hanem Rákosi volt a Tanácsköztársaság vezetője. És napvilágot látott a Magyar írók Rákosi Mátyásról című antológia, amelyben nem kisebb nagyságok tettek hitet Sztálin legjobb magyar tanítványa mellett, mint Illyés Gyula, Devecseri Gábor, Örkény István, Déry Tibor, Sőtér István, Háy Gyula vagy Zelk Zoltán.

Ő az országépítőkhöz így szólt:
„Az égbolt a felső határ!”
Kereken ragyog a tiszta égbolt
és Sztálinváros benne áll.
                                                                        Devecseri Gábor

Baumann Antal és felesége felajánlják, hogy Rákosi születésnapjáig teljesítik első félévi tojásbeszolgáltatási tervüket (A Múlt-Kor illusztrációja)

Rákosi Mátyás és Lenin sosem volt találkozója. Festmény. „Rákosi úgy érezte, hogy Lenin belelát, keresztüllát rajta, mint a tiszta üvegen. És ez nagyon jólesõ érzés volt. A szíve gyorsabban vert.” (Illés Béla: Történelmi lecke, in: Magyar írók Rákosi Mátyásról)

A születésnap előestéjén, 1952. március 8-án grandiózus operaházi köszöntőt tartottak, amelyen a szellemi élet számos kiválósága képviseltette magát a dísztribünön Kodály Zoltántól Tóth Aladárig, az Operaház igazgatójáig, és Szabó Páltól, az Írószövetség vezetőjétől Rusznyák Istvánig, a Magyar Tudományos Akadémia elnökéig.

Rákosi Mátyás meghívója saját születésnapi ünnepségére, amely 1-es helyett érthetetlenül a 209-es számot viseli


A Szabad Nép tudósítása az ünnepségről

Az AVH vegyeskarának megnyitója az operaházi ünnepségen


Operaházi dísztribün, 1952. március 8. (A Múlt-Kor illusztrációja)

A születésnap fénypontja azonban a Munkásmozgalmi Múzeum felavatása volt, amelyet az 1949-ben megszüntetett Kúria, a Legfőbb Bíróság épületéből alakítottak át. Az 1952. március 9-én megnyitott első kiállítás pedig nem más volt, mint a Rákosi Mátyás életét bemutató tablók, valamint azok az ajándékok, amelyeket a hálás magyar nép küldött neki hatvanadik születésnapjára.





A hatvanadik születésnap hatvanadik évfordulóján, három hete, március 9-én nyílt meg az időközben Néprajzi Múzeummá átalakított épületben, ugyanazokon a galériákon ugyanaz a kiállítás. Vagyis nem teljesen ugyanaz. Az ajándéktárgyaknak csak egy része látható, de ez is elég ahhoz, hogy felidézze a kor nyomasztását. Tíz-húsz éve, a szocializmustól frissen megszabadulva még inkább nevettünk volna bumfordiságukon, de manapság már jobban átérezzük azt a politikai klímát, amely létrehozta őket, és láttukra arcunkra fagy a nevetés. A tablók helyett pedig egyetlen nagy képernyőn követik egymást az egykori kiállítás fotói, s egy másikon körbe-körbe jár a korabeli filmhíradó, amelyekből az itt közölt fekete-fehér képeket is merítettük. A kiállításnak saját blogja is van az egyes tárgyak részletes leírásával: nézzenek át rá!




Katasztrófaturizmus


„A felrobbantott Erzsébet-híd”
Talált képeslap. Szívesen átadom annak, aki meg tudja becsülni

Az Erzsébet-hidat 1945. január 18-án robbantották fel a visszavonuló német csapatok. A képeslapot kiadó Klösz György és fia nyomdáját (VII. Vilma királynő út 49, ma Városligeti fasor), a magyarországi városfotó egyik legfontosabb műhelyét 1948-ban államosították. Vajon ki küldött képeslapot és kinek 1945 és 1948 között a budapesti hidak romjairól?


Robert Capa: A felrobbantott Erzsébet-híd, 1948

Az ostrom utáni Budapest képeit lásd itt

Másik város


Budapestet járjuk Arazzal, én is az ő szemével fedezem fel a várost, hogy hány Mekka felé forduló török imafülke maradt fenn a középkori templomokban, vagy hogy Gül Baba türbéjét ma már nem elsősorban turisták, hanem hívő muszlimok látogatják az imaórák idején, úgyhogy el is törölték a belépőjegyet. Araz örömmel fedezi fel a két nagy azerbajdzsáni eposz, a Dede Gorgut és a Köroğlu magyar fordítását a Hagyományok Háza kiadásában. Figyelmesen olvassa a magyar nyelvű feliratokat, próbálja kihámozni a törökkel rokon szavakat és szerkezeteket, amelyekből van bőven, nyilvánvaló és rejtettebb egyaránt. Az utóbbiak sorában fedezzük fel nagy csodálkozással, hogy ahogy a magyar ʻféreg’ egyszerre jelent ʻkukacot’, illetve ʻfarkast’, úgy az ezzel etimológiailag nem rokon azerbajdzsáni gurt (török kurt) is mindkettőt egyaránt jelenti. Ráadásul ez utóbbi a girmek, ʻfér, férkőzikʻ szóból származik, s nem lenne nehéz ugyanezt feltételezni a ʻféreg’-ről is.

De az igazi találkozás a Nemzeti Múzeum pincéjében vár ránk. A ruhatár mellett két kő van a falra erősítve, két török kori építési felirat magyar várakból a 17. század derekáról. Feliratuk alig kivehető már (úgyhogy ne csak a fotót szidják), de amit sikerült elolvasni, az ott áll cédulájukon:

„Ó Isten! Ó Teremtő! Székesfehérvár vára. Ő méltósága Sahbáz pasa idejében. Az 1070. évben (1659. szeptember 18 – 1660. augusztus 8.”

„A földkerekség kalifája, Muhammed szultán kán uralkodása alatt – Isten tartsa meg életét és hatalmát – építette Szijávus vezér pasa, Musztafa mir liva pasa és Dzsáfer Musztafa mir alaj bej. Az 1059. évben (1649. január 15 – december 6.)” (A budai vár Szijávus-bástyájáról)

Az építtetők neve, mondja Araz, jellegzetesen a kizilbasoké, azoké a harcos síita török nomádoké, akiknek utódai ma Azerbajdzsánt lakják, s akik Irán első azerbajdzsáni dinasztiáját, a Szafavidokat a trónra segítették. A székesfehérvári pasa neve ugyanaz, mint azé az azeri Sahbaz bejé, aki Kégl Sándornak fogadott örök barátságot 1890-ben, a budaié pedig mint azé az iráni síita török eposzi hősé, akiről a napokban elhunyt Simin Daneshvar írta meg a 20. századi iráni történelem kulcsregényét.

A városban rejtőző sok ismeretlen város közül az egyik legelrejtettebb tárul fel az azerbajdzsáni utazó előtt.

Noruz

tavaly ilyenkor Azerbajdzsánban.



Noruz-köszöntő. Helyszíni felvétel az ünnepi mugham-estről, Baku, 2011

Két szobor története

Kilépve a buşteni vasútállomás épületéből, akárhányszor is indultam kirándulni a Bucsecsbe, mindig ez a szobor volt az első, amit megpillantottam. Groteszk alakját nem lehet nem észrevenni, történetet mesél:


Ő Constantin Mușat káplár. Földműves családba született, az öt elemi elvégzése után szabónak tanult Bukarestben, ám az első világháború gyökeresen felforgatta békebeli életét. A Nagy Egyesítő Háború kitörésekor Muşat a Predeal környéki erőknél szolgált.



Treceti batalioane române Carpaţii

A híres román induló szövege az idők során némileg változott, de nincs ma sem olyan katonaviselt ember Romániában aki nem ismerné. A fiatalok ma inkább kirándulóéneknek használják, többnyire politikai töltés nélkül, hiszen a Kárpátok bérceire szólít a szöveg.

Treceti batalioane române Carpaţii
La arme cu frunze şi flori
V-aşteaptă izbânda, v-aşteaptă şi fraţii
Cu inima la trecători

Ardealul, Ardealul, Ardealul ne cheamă
Nădejdea e numai la noi
Sărută-ţi copile părinţii şi fraţii
şi-apoi să mergem la război

’Nainte! ’Nainte cu sabia-n mână,
(néhány szövegben spre Marea Unire)
Hotarul nedrept să-l zdrobim
Să trecem Carpaţii, ne trebuie Ardealul
De-o fi să ne-ngropăm de vii.


A dal ritmusát és hangulatát tartottam fontosabbnak a fordításkor, mintsem a szó szerinti hűséget. Valahogy így kell érteni:

A Kárpátokon keljetek át, román zászlóaljak,
fegyvered csövében szál virág,
Vár a győzelem, és várnak honfitársak
a hegyen túl számítanak rád.

Erdély, Erdély, Erdély most szólít
A remény csak bennetek van már
Fiú búcsúzz el most, testvértől, anyádtól
S induljunk, a háború vár.

Előre, előre, karddal a kezünkben
(a Nagy Egyesülésért)
E méltatlan határt zúzzuk szét,
Keljünk át Kárpáton, Erdélyért nem bánom,
Ha eltemetjük egymást ma még.


A váratlan oláh betörés hírére (augusztus 27.), az ekkor orosz fronton szolgáló székely gyalogezredet, a 82-eseket is visszavezényelték szülőföldjük védelmére.


A katonanóta szövege módosult tehát:

Románia felé nem tudjuk mi az utat.
Őrmester úr vezessen minket oda.
Elvezetlek jó fiaim én is el megyek.
A jó Isten tudja ki jön vissza veletek.


És megmutatták, mit ér egy magyar gyerek. A központi hatalmak válaszcsapásai október végére teljesen visszaszorították a román csapatokat kiinduló állásaikba. Muşat káplár pedig védte a hágót Predealnál, amíg védhette, majd a moldovai frontra vezényelték, ahol aztán súlyosan megsebesült. 1916 decemberében, amputálni kellett a bal karját. Leszerelhetett volna, ám kérvényezte, hogy visszamehessen a frontra. A harcokban a székelyek is véreztek.


Ellőtték a jobb karomat… Első világháborús katonadal

Ellőtték a jobb karomat, folyik piros vérem
Nincsen nékem édesanyám, ki bekösse nékem
Gyere kisangyalom kösd be
Sebeimet, s gyógyítsd meg a bánatos szívemet.


1917-re a román-orosz csapatok, a sorozatos német-török-bolgár győzelmek miatt (itt harcolt Erwin Rommel is), Havasalföld felett elveszítették az ellenőrzést, ezután már a Moldovában, taică Bertalau (Bertalau papa - Berthelot francia missziós tábornok) segítségével újjászervezett román illetve orosz csapatok ellen folytak véres ütközetek, ezek közül kiemelkedőek az Ojtoznál, Mărăştinél illetve Mărăşeştinél vívott harcok.

A térképen jelölt pontok fentről lefelé: Székelyudvarhely, Ojtozi-szoros, Tömösi-hágó.
Ez utóbbi Predeal határa, a Tömös és Prahova folyók vízválasztója.
Az itt jelölt 2508 méteres magaslat, a Bucsecs Omu csúcsa.
1916 őszén súlyos harcok folytak a Déli-Kárpátok többi átjáróján is.

Így keveredtek hát 1917 nyarán a 82-es székelyek és Muşat káplár bajtársai a Ojtozi-csatába. Muşat káplár, a történet szerint, félelmet nem ismerve, épen maradt karjával dobálta a gránátot a rettenthetetlen székelyekre. Ropogtak a masingeberek s így érte őt is augusztus 14-én a hősi halál.

Mednyánszky: Katonák

Baeșu, Aurel: La atac (A támadás)

1917-ben a 82-es székely gyalogezred hősi halottainak Székelyudvarhelyen szobrot avattak. Cserefából készült, de vaspikkelyekkel borították. Ezért, és nem kevésbé a harcokban tanúsított vitézségük miatt, Vas-Székelynek nevezték el.


Az avató ünnepségen József főherceg is jelen volt. Talapzatán a következő versek voltak olvashatóak:

Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok
Ojtuznál, Volhina síkjain, s ott lenn Doberdón,
ismeri az ellenség a puskatusom
A trón, s a haza védelmében vassá válik a székely,
s hősi, csodás tettét hirdeti a hon, s a világ
Magyar testvéreink, ne féljetek,
míg napkeletnél állanak a székelyek


A breszt-litovszki béke után Romániának sem maradt választása: a rablóbékének nevezett bukaresti békében, megszegve az antantnak tett ígéretét, kilépett a háborúból (igaz, az antant sem volt képes tartani a Romániának ígért háborús körülményeket). A világháború utolsó előtti napján azonban újra hadba lépett. (Románia a világháborúban)

Az 1918-ban bevonuló román csapatoktól a Vas-Székelyt semmilyen nemzetközi egyezmény nem tudta megvédeni. A kijárási tilalom leple alatt 1919 februárjában ismeretlenek lefűrészelték a puskáját, mely Ojtozra emlékeztetett. Később egy koporsót helyeztek rá, majd reggel a román katonák felpofozták azokat a diákokat, akik ezt levették a szoborról. Február 9-én aztán ledöntötték a szobrot talapzatáról és puskalövésekkel szimbolikusan kivégezték, majd a helybéliekkel feldaraboltatták. A tisztek vacsoráját, a történet szerint, ezen főzték meg aznap (forrás).

A háború után számos emlékművet emeltek a Nagy Egyesítő Háború halottainak emlékére, Muşat káplár vitézsége és hazaszeretete szimbólummá vált a románok között, így három városban is szobrot mintáztak róla. Brăila, Bârlad illetve Buşteni ad otthont ma ezeknek az emlékműveknek.


Ezt itt, Buşteni vasútállomásán, a papírgyáros Otto Schiel támogatásával, 1928-ban emelték, az avatásra még Mária királyné is ellátogatott. Az alkotás címe: Ultima grenadă a caporalului Mușat, vagyis Muşat káplár utolsó gránátja.


A Vas-Székely kultuszát sokan tartották életben, például nagyapám, aki naiv fafaragó művészként, élete végéig faragta a Vas-Székelyt. Vélhetőleg mások is készítettek hasonlókat. A nyolcvanas évek során több tucat hasonló faragás készült:


A szobor-mese 2000-ben, március 15-én nyert új fordulatot. Ekkor avatták újra, az immár bronzból készült Vas-Székelyt a Patkóban, Székelyudvarhelyen, alig száz méterre eredeti helyétől.


Talapzatán ma csak ez a strófa olvasható az eredeti négyből:

„Gyopárt a Hargitáról hozzatok,
a székely hősök halhatatlanok”



És ez a halottaiból feltámadt bronz Vas-Székely, a Hargita kapujában.


Hazatérek a Bucsecsből, ahol egykoron a magyar határ húzódott. Elhaladok Székelyudvarhely főterén a Vas-Székely előtt. Hát így teljes számomra a két szobor története.

Barlang


A tegnap nagy sikert aratott odú-műfajnak számos további klasszikusa van még. Itt van mindjárt az egyik legkedvesebb, Barbara Firth mackómeséi, minden kommentár nélkül: a képek és a szöveg magáért beszél. Az angol eredeti olyan egyszerű, hogy egyelőre nem is fordítom le, de ha bárki kéri, megteszem.