Mint a tücsök

Argentína térképe dédnagynéném iskolai atlaszából (1915). Valószínűleg tőle származnak a feliratok is: Lima mellett: „kreolok, indiánok”. Bolíviában: „kaucsuk, ezüst. Főváros: Szükre”. Chile mellett: „salétrom, búza, burgonya”. Argentína mellett, fent Montevideo közelében: „marhatenyésztés, sok konzervet gyárt”, és lent Patagónia mellett: „sok ménes, gabona”.
Olvasóinkhoz intézett kérésünkre, hogy küldjék el nekünk saját történelmük énekeit, elsőként Julia válaszolt Argentínából, megosztva velünk az ő rendszerváltásuk dalait a 80-as évek elejéről. (A levél eredeti spanyol szövegét blogunk spanyol/angol nyelvű változatában olvashatják.)

A Wang folyó verseinek legutóbbi bejegyzését olvasva ébredtem rá, hogy nem tudnék igazán átfogó képet adni az argentín Átmenet dalairól. Hiszen annyi dal született akkoriban, amelyet nem ismerek, nem emlékszem rá, vagy csak a címét tudom, de soha nem hallottam. Mégis van néhány, amely azonnal felidéződik bennem, ha erre a korra gondolok.

Nem tudom, hogy egyformán jók-e, de tudom, hogy nem pontosan ugyanarról az időszakról szólnak. Némelyiküket magam is hallottam tizenkét évesen, amikor a demokrácia nevét újra emlegetni kezdték Argentínában, míg másokat szüleimtől örököltem. Az alábbiakban nagyon véletlenszerű válogatást adok belőlük, előre figyelmeztetve az olvasót, hogy a legutolsó dalok voltak a legáltalánosabb érvényűek.

Minthogy sok nagy név van, akik nem hiányozhatnának egy teljes áttekintésből, de akik nem váltak az én történelmem részévé, ezért úgy vélem, a legjobb, ha csak az 1982-83-as évek dalaiból válogatok.

Argentínát 1976 óta kormányozta az az önmagát „a nemzeti újjászervezés folyamatának” (Proceso de Reorganización Nacional) nevező katonai diktatúra, amely brutális elnyomás és sok ezer ember meggyilkolása révén szerzett szörnyű hírnevet magának. Az állam terrorizmusa láthatatlan csatornákon szerveződött, s valódi méretei a legtöbb argentín számára ismeretlenek maradtak egészen a demokrácia beköszöntéig. Az erőszak, cenzúra, elnyomás, és a mindezeket kísérő némaság légköre szinte természetes állapottá vált.

1982-ben a katonai junta elkövette legostobább lépését: háborút indított Nagy-Britannia ellen a Malvin- (angolul Falkland-)szigetekért. Noha mint minden honfitársam, én is vallom Argentínának a szigetekhez való jogát, ugyanakkor kétségbeejtő felelőtlenség volt a junta részéről az a gyilkos vállalkozás, hogy rosszul felszerelt és szinte teljesen védtelenül hagyott, kötelező katonai szolgálatukat töltő tizennyolc éves gyerekek tömegét küldje harcba a brit hadsereg ellen. Sajnálatos módon sok argentín a sovinizmustól elborult aggyal lelkesen éljenezte az ország de facto elnöke, Leopoldo F. Galtieri tábornok hadüzenetét. Épp a britektől elszenvedett, előre látható vereség vált az egyik legfontosabb tényezővé, amely a „Proceso” lemondásához és általános választások kiírásához vezetett 1983-ban.

A Nagy-Britannia ellen indított háború abból a szempontból is jelentős mozzanat volt, hogy ennek kitörésekor, 1982-ben a katonai diktatúra betiltotta az angol nyelvű zene sugárzását a rádiókban, ami elindította az úgynevezett „Rock Nacional” boom-ját (micsoda lázadás az „ellenség” szavát használni rá!)

1983-ban már mindannyiunkat lázban tartott a demokrácia közelgő eljövetele. Én ekkor 11-12 éves voltam (és, az egzotikus hatás kedvéért: Ushuaiában, a világ legdélebben fekvő városában laktunk), s emlékszem, mennyire lenyűgöztek a nagy argentín rockzenész, Charly García dalai, mint például az Inconsciente colectivo.


Charly García - Inconsciente colectivo - A Yendo de la cama al living c. lemezről, 1982

Kollektív tudattalan
Charly García

Születik egy virág, minden nap felkel a nap
újra meg újra hallod a hangot, amely
édes, mint a kenyér, s jó énekelni
a kabócákkal együtt elméd ereszén.
De van úgy, hogy valami transzformátor
elszívja legjobb erőidet, visszafog,
egyre többet követel tőled, s eljutsz
oda, hogy már semmit nem akarsz

De a szabadságot mindig ott hordozod
valahol mélyen a szívedben,
megronthatnak és
elfelejtheted
de mindig ott marad.
A szabadságot mindig ott hordozod
valahol mélyen a szívedben,
megronthatnak és
elfelejtheted
de mindig ott marad

Tegnap az éhezőkkel álmodtam, a bolondokkal,
az eltűntekkel és a bebörtönzöttekkel,
s ma úgy ébredtem, hogy ezt a dalt dalolom,
amelyet oly régen írtak
és amelyet énekelni kell
újra, megint.

Inconsciente colectivo
Charly García

Nace una flor, todos los días sale el sol
de vez en cuando escuchas aquella voz.
Cómo de pan, gustosa de cantar,
en los aleros de mi mente con las chicharras.
Pero a la vez existe un transformador
que te consume lo mejor que tenés
te tira atrás, te pide más y más
y llega un punto en que no querés.

Mamá la libertad, siempre la llevarás
dentro del corazón
te pueden corromper
te puedes olvidar
pero ella siempre está
Mamá la libertad, siempre la llevarás
dentro del corazón
te pueden corromper
te puedes olvidar
pero ella siempre está

Ayer soñé con los hambrientos, los locos,
los que se fueron, los que están en prisión
hoy desperté cantando esta canción
que ya fue escrita hace tiempo atrás.
Es necesario cantar de nuevo,
una vez más.

Emlékszem egy másik, későbbi dalára is, amely kimondatlanul is nagyon sokat mondott: A dinoszauruszok-ra (Los dinosaurios), amely világosan utalt a hatalmuktól búcsúzó tábornokokra, s egyszersmind az „eltűntekre” is, akiket az 1976 és 1983 között virágzó diktatúra állami terrorizmusa során letartóztattak, megkínoztak és a legtöbb esetben meggyilkoltak.


Charly García - Los dinosaurios - A Clics modernos lemezről, 1983

A dinoszauruszok
Charly García

Eltűnhetnek a barátok a negyedből
Eltűnhetnek az énekesek a rádióból
Eltűnhetnek, akik az újságban vannak
Eltűnhet, akit szeretsz
Akik a levegőben vannak, eltűnhetnek a levegőben
Akik az utcán vannak, eltűnhetnek az utcán
A barátok a negyedből eltűnhetnek
De a dinoszauruszok biztosan eltűnnek.

Nyugtalan vagyok, szerelmem
Szombat este van,
egy barátom börtönben ül.
Jaj, szerelmem,
eltűnik a világ.
Ha a súlyosaknak kell, szerelmem,
elcipelniük ezt a bőröndhegyet,
jaj, szerelmem, szeretnék könnyű lenni.
Amikor a világ lefelé húz,
jobb nem kötődni semmihez.
Képzeljék el a dinoszauruszokat az ágyban.
Amikor a világ lefelé húz,
jobb nem kötődni semmihez.
Képzeljék el a dinoszauruszokat az ágyban.

Eltűnhetnek a barátok a negyedből
Eltűnhetnek az énekesek a rádióból
Eltűnhetnek, akik az újságban vannak
Eltűnhet, akit szeretsz
Akik a levegőben vannak, eltűnhetnek a levegőben
Akik az utcán vannak, eltűnhetnek az utcán
A barátok a negyedből eltűnhetnek
De a dinoszauruszok biztosan eltűnnek.

Los dinosaurios
Charly García

Los amigos del barrio pueden desaparecer
Los cantores de radio pueden desaparecer
Los que están en los diarios pueden desaparecer
La persona que amas puede desaparecer.
Los que están en el aire pueden desaparecer en el aire
Los que están en la calle pueden desaparecer en la calle.
Los amigos del barrio pueden desaparecer,
Pero los dinosaurios van a desaparecer.

No estoy tranquilo mi amor,
Hoy es sábado a la noche,
Un amigo está en cana.
Oh, mi amor,
Desaparece el mundo
Si los pesados, mi amor, llevan
todo ese montón de equipajes en la mano
Oh, mi amor, yo quiero estar liviano.
Cuando el mundo tira para abajo
es mejor no estar atado a nada
Imaginen a los dinosaurios en la cama
Cuando el mundo tira para abajo
es mejor no estar atado a nada
Imaginen a los dinosaurios en la cama

Los amigos del barrio pueden desaparecer
Los cantores de radio pueden desaparecer
Los que están en los diarios pueden desaparecer
La persona que amas puede desaparecer.
Los que están en el aire pueden desaparecer en el aire
Los que están en la calle pueden desaparecer en la calle.
Los amigos del barrio pueden desaparecer,
Pero los dinosaurios van a desaparecer.

Az a dal azonban, amely a leginkább összefogott valamennyi argentínt, az León Gieco dala volt, a Csak arra kérem Istent (Sólo le pido a Dios), amelyet 1978-ban írta, de az 1982-es Falkland-háború idején vált a pacifizmus, majd a demokráciába való egész Átmenet himnuszává.


León Gieco - Sólo le pido a Dios - A IV LP lemezről, 1978 - Mercedes Sosa előadásában

Csak arra kérem Istent
León Gieco

Csak arra kérem Istent
hogy ne legyen mindegy nekem a fájdalom
hogy a száraz halál ne találjon engem
üresen, hogy ne tettem volna meg, ami kell.

Csak arra kérem Istent
hogy ne legyen mindegy az igazságtalanság
hogy ne üthesse meg a másik arcomat is
a mancs, amely végigkarmolta emezt.

Csak arra kérem Istent
hogy ne legyen mindegy a háború,
a hatalmas szörnyeteg, amely az emberek
nyomorult ártatlanságán tapos.

Cak arra kérem Istent
hogy ne legyen mindegy a csalás
s ha egy áruló többet tehet, mint mások
ezek ne egykönnyen felejtsenek.

Csak arra kérem Istent
hogy ne legyen mindegy a jövő
mert kimerült már, akinek mennie kell
hogy egy másik kultúrában éljen.

Sólo le pido a Dios
León Gieco

Sólo le pido a Dios
que el dolor no me sea indiferente,
que la reseca muerte no me encuentre
vacío y solo sin haber hecho lo suficiente.

Sólo le pido a Dios
que lo injusto no me sea indiferente,
que no me abofeteen la otra mejilla
después que una garra me arañó esta suerte.

Sólo le pido a Dios
que la guerra no me sea indiferente,
es un monstruo grande y pisa fuerte
toda la pobre inocencia de la gente.

Sólo le pido a Dios
que el engaño no me sea indiferente
si un traidor puede más que unos cuantos,
que esos cuantos no lo olviden fácilmente.

Sólo le pido a Dios
que el futuro no me sea indiferente,
desahuciado está el que tiene que marchar
a vivir a una cultura diferente

Mercedes Sosáról pedig, aki ilyen megindítóan énekli León Giecónak ezt az énekét, María Elena Walsh dala jut eszembe, amelyet még anyám mutatott nekem. Ez a zseniális és sokszínű költőnő a mi országunk gyerekirodalmának és gyerekdalainak valóságos intézménye, de emellett sok „felnőtteknek” szóló dala is van. Ezek közé tartozik a gyönyörű Szerenád a magam országához (Serenata para la tierra de uno), amely újra meg újra megindít (anyai örökség, semmi kétség). María Elena Walsh nagyon megszenvedte Juan Domingo Perón kormányainak (1946-tól 55-ig, majd 1973-tól 76-ig, 1974-től Perón elnökhelyettessé választott özvegyének vezetésével) s az ezt követő különféle diktatúráknak a szellemi bezártságát, amelyet csak a 60-as években szakított meg a demokrácia néhány apró lélegzetvétele. Ilyenformán ez a dala, amely minden nehézség, elnyomás és ellentmondás közepette is saját országa iránti szeretetéről és odaadásáról szól, nagyon pontosan fejezi ki sok argentín érzéseit. Persze nehéz elismernünk, hogy a magunk sorsáért egyedül mi vagyunk a felelősek, hiszen nem sújtott bennünket semmiféle idegen megszállás, háború vagy természeti katasztrófa, amellyel igazolhatnánk történelmünknek ezeket a mélypontjait. A dal szövege minderről csak finoman beszél, vádaskodás nélkül, csupán kimondatlanul érezhetjük, mennyi nehézségébe kerül vállalnia, hogy igen, „a maga országában” akar élni.


Serenata para la tierra de uno María Elena Walsh dala, amelyet ugyancsak Mercedes Sosa énekel

Szerenád a magam országához
María Elena Walsh

Mert fáj, hogy maradjak
de meghalok, ha megyek
mindenért és mindenek ellenére, szerelmem,
én benned akarok élni.
Illedelmes vidaláidért,
fényes nappal botrányaidért,
jázminillatú tavaszaidért, szerelmem,
én benned akarok élni.
Mert gyermekkorom nyelve
kettőnk közös titka
mert begyógyítottad
kitépett szívem.
Régi lázadásaidért
fájdalmad idejéért
végtelen reményedért, szerelmem,
én benned akarok élni.
Hogy gitárral bevesselek
hogy óvjalak minden virágban
hogy gyűlöljem, akik bántanak téged, szerelmem,
én benned akarok élni.

Serenata para la tierra de uno
María Elena Walsh

Porque me duele si me quedo
pero me muero si me voy,
por todo y a pesar de todo, mi amor,
yo quiero vivir en vos.
Por tu decencia de vidala
y por tu escándalo de sol,
por tu verano con jazmines, mi amor,
yo quiero vivir en vos.
Porque el idioma de infancia
es un secreto entre los dos,
porque le diste reparo
al desarraigo de mi corazón.
Por tus antiguas rebeldías
y por la edad de tu dolor,
por tu esperanza interminable, mi amor,
yo quiero vivir en vos.
Para sembrarte de guitarra
para cuidarte en cada flor,
y odiar a los que te lastiman, mi amor,
yo quiero vivir en vos.

Egy másik, számunkra emblematikus jelentőségű dala a Mint a tücsök (Como la cigarra). Ez a dal a 60-as évek katonai diktatúrájának végén született, az utolsó Perón-kormányt megelőzően, amely majd 1976-ban a „Procesó”-ba torkollik. A különös az, hogy mint maga a szerző elmesélte, 1975-ig akárhányszor előadta ezt a dalt, senki nem figyelt fel rá, nem értette meg igazán, ám néhány évvel később a demokrácia 1983-as újjászületésének egyik himnuszává vált. Nyilvánvaló, hogy igen sok argentín ekkor ébredt rá, hogy mi is olyanok voltunk és vagyunk, akár a tücsök.


Como la cigarra – María Elena Walsh, 1972 - Mercedes Sosa előadásában
(azt hiszem, a 70-es évek közepén)

Mint a tücsök
María Elena Walsh

Annyiszor megöltek
annyiszor meghaltam
mégis itt vagyok
új életre kelve.
Köszönetet mondtam a szerencsétlenségnek
és a gyilkos kéznek,
hogy olyan rosszul ölt meg,
s tovább énekeltem.

Dalolok a napnak
mint a tücsök
a föld alatt töltött
év után
mint a túlélő
a háborúból jövet.

Annyiszor eltapostak
annyiszor eltűntem
saját temetésemen
egymagam gyászoltam
zsebkendőmre csomót kötöttem
aztán megfeledkeztem róla
hisz nem az első eset volt
és tovább énekeltem.

Dalolok a napnak
mint a tücsök
a föld alatt töltött
év után
mint a túlélő
a háborúból jövet.

Annyiszor megöltek
s annyiszor feltámadsz
ahány éjszakát
reménytelenül töltesz.
S a hajótörés és a
sötétség órájában
valaki mindig megment
hogy tovább énekelj.

Dalolok a napnak
mint a tücsök
a föld alatt töltött
év után
mint a túlélő
a háborúból jövet.

Como la cigarra
María Elena Walsh

Tantas veces me mataron,
tantas veces me morí,
sin embargo estoy aquí
resucitando.
Gracias doy a la desgracia
y a la mano con puñal,
porque me mató tan mal,
y seguí cantando.

Cantando al sol,
como la cigarra,
después de un año
bajo la tierra,
igual que sobreviviente
que vuelve de la guerra.

Tantas veces me borraron,
tantas desaparecí,
a mi propio entierro fui,
solo y llorando.
Hice un nudo del pañuelo,
pero me olvidé después
que no era la única vez
y seguí cantando.

Cantando al sol,
como la cigarra,
después de un año
bajo la tierra,
igual que sobreviviente
que vuelve de la guerra.

Tantas veces te mataron,
tantas resucitarás
cuántas noches pasarás
desesperando.
Y a la hora del naufragio
y a la de la oscuridad
alguien te rescatará,
para ir cantando.

Cantando al sol,
como la cigarra,
después de un año
bajo la tierra,
igual que sobreviviente
que vuelve de la guerra.

Soñando viejas luces de Hungría

Joannes Janssonius: Részlet az Atlas Maior (1658) IV. kötetének Galicia táblájáról, Finisterrae és Santiago de Compostela ábrázolásával
Hogy tényleg milyen kicsi is ez a mi világunk, folytatom az előbbi bejegyzés végszavával, azt jól mutatja, hogy a megénekelt történelem példájaként véletlenszerűen kiválasztott mindhárom dal valamiképpen összeköti egymással a latin kultúra e két finis terrae-jét, Magyarországot és Spanyolországot. Az elsőről és a harmadikról már megemlékeztem az imént, de a másodikról csak a bejegyzés megírása után fedeztem fel ugyanezt.


Sztevanovity Dusán és Zorán: Volt egy tánc (Az élet dolgai c. lemezről, 1991) (Szövegét és megjegyzéseinket lásd az előző bejegyzésben.)

Dusán ezt a dalt, a Volt egy tánc-ot Leonard Cohen népszerű Take This Waltz-ának dallamára írta.


Leonard Cohen, Take This Waltz (Az I’m Your Man c. lemezről, 1988)

Az eredeti Cohen-dal szövege azonban egy Federico García Lorca-vers szabad fordítása. Itt olvasható a dal szövege a Lorca-vers angol fordítása mellett, s itt a két szöveg összevetése. Alább pedig spanyol eredetije Weöres Sándor magyar fordításával együtt.

Kis bécsi valcer

Van Bécsben tíz leány,
egy váll, és ráborulva sóhajt a halál,
kitömött gerlékkel telt liget dermedten áll.
A hajnalból kis törmelék
a dér múzeumában látható,
egy termen ezer ablak ég,
ó, ó, ó, ó!
E dal csukott ajkadra való.

Ez a dal, ez a dal, ez a dal,
a halálra, konyakra és önmagára vall,
nedves uszályú tengeri hal.

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
pamlagba, holt könyvbe temetlek,
a zugoly poros bánatába,
a liliom sötét padlására,
a holdban lelünk nyoszolyára,
ez a tánc a teknősbéka álma,
jaj, jaj, jaj, jaj,
fogadd e dalt, törött derekú ez a dal.

Van Bécsben négy tükör,
hol ajkad s a visszhang egymásra tör,
hol zongorára írták a halált
és kékíti a kisfiúk haját,
a háztetőkön koldushad tolong,
a könnyeken friss koszorú borong,
ó, ó, ó, ó!
Fogadd e dalt, mely a karjaimba haló.

Mert téged imádlak, álmodlak árván,
a játszó kisfiúk padlásán,
Magyarország ódon fényére vágyva,
meleg délután lágy zsongására,
hó-bárány lépdel, hó-liliom rezdül
homlokod sima csöndjén keresztül,
jaj, jaj, jaj, jaj,
„örökre szeretlek”, enyém ez a dal.

Majd Bécsben táncolok veled, az lesz a jó,
szép maskara lesz rajtam,
álarcom nagy folyó,
partom jácintot ringató,
lábad között felejtem ajkam,
és lelkem fénykép-albumokban s liliomokban.
Lépteid sötét hullámaival,
mint hegedű és kripta, szerelmem, ó, szerelmem,
elhal e sok-szalagu dal.
Pequeño vals vienés

En Viena hay diez muchachas,
un hombro donde solloza la muerte
y un bosque de palomas disecadas.
Hay un fragmento de la mañana
en el museo de la escarcha.
Hay un salón con mil ventanas.
¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals con la boca cerrada.

Este vals, este vals, este vals, este vals,
de sí, de muerte y de coñac
que moja su cola en el mar.

Te quiero, te quiero, te quiero,
con la butaca y el libro muerto,
por el melancólico pasillo,
en el oscuro desván del lirio,
en nuestra cama de la luna
y en la danza que sueña la tortuga.
¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals de quebrada cintura.

En Viena hay cuatro espejos
donde juegan tu boca y los ecos.
Hay una muerte para piano
que pinta de azul a los muchachos.
Hay mendigos por los tejados,
hay frescas guirnaldas de llanto.
¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals que se muere en mis brazos.

Porque te quiero, te quiero, amor mío,
en el desván donde juegan los niños,
soñando viejas luces de Hungría
por los rumores de la tarde tibia,
viendo ovejas y lirios de nieve
por el silencio oscuro de tu frente.
¡Ay, ay, ay, ay!
Toma este vals, este vals del «Te quiero siempre».

En Viena bailaré contigo
con un disfraz que tenga
cabeza de río.
¡Mira qué orillas tengo de jacintos!
Dejaré mi boca entre tus piernas,
mi alma en fotografías y azucenas,
y en las ondas oscuras de tu andar
quiero, amor mío, amor mío, dejar,
violín y sepulcro, las cintas del vals.

Enrique Morente, a nagy spanyol flamenco-énekes, aki 1993-ban Madridban találkozott Leonard Cohennel, az ő dalainak és Lorca verseinek szentelte 1996-ban megjelent Omega című lemezét, amely valóságos kultlemezzé vált Spanyolországban. Ezen a Pequeño vals vienés-t Cohen dallamával, de Lorca eredeti szövegével adja elő lenyűgöző flamenco stílusban.


Federico García Lorca: Pequeño vals vienés, énekli Enrique Morente

De hogy a két finis terrae közötti kapcsolat még bonyolultabb legyen, maga Lorca is megemlíti Magyarországot a versben: Soñando viejas luces de Hungría – „Magyarország ódon fényeiről álmodva”. De hiszen éppen erről szól az a szöveg is, amelyet Sztevanovity Dusán hatvan évvel később a Lorca-vers Cohen-feldolgozásának dallamára és szülei elveszett generációjának emlékére írt. A kör bezárul.

Énekelt történelem

Ács Irén, A szegedi Fehértó, 1972 (A „Magyarország Otthon” fotóalbumból)
Wang Weijel nemrégiben egy éjszakán át hallgattuk a spanyol Átmenet dalait, s összevetettük azoknak az éveknek a tapasztalatát a kelet-európai rendszerváltáséval. Akkor határoztuk el, hogy időről időre felrakunk egymásnak néhány olyan dalt, amely a személyesen megélt történelmet fogalmazza meg és válik ezáltal egy-egy generáció „himnuszává”, ahogy spanyolul mondják.

Az ilyen dalok, akármilyen népszerűek a maguk országában, szinte mindig ismeretlenek a határokon túl. Soha nem fordítják le őket, s ha esetleg átveszik dallamukat, akkor is új szöveget írnak rá. Csak ha valaki belegondol, hány ilyen dalt ismer és szeret a maga nyelvén – és ezúton kérjük olvasóinkat, osszák meg velünk a magukéit –, akkor döbben rá, hogy az összes többi ország történelmének micsoda dimenziói maradnak ismeretlenek számára, még akkor is, ha esetleg egyébként jól tudja egyik vagy másik nyelvét.

Ugyanakkor éppen ismertségük miatt nehéz az embernek a maga nyelvén írni ezekről a dalokról. Hiszen mit lehet elmondani róluk, amit az olvasó ne tudna? Ha nem tekintenénk a blog kétnyelvűségét, szívesebben írnánk róluk csak angolul, hogy aztán a másikunk fordítsa le azt csak spanyolra vagy magyarra. Így azonban nem tehetünk mást, mint hogy egy magyarul vagy spanyolul jól értő külföldi olvasót tartunk szem előtt; az olvasó pedig azt, hogy a bejegyzés alapvetően ilyen olvasó számára készült, s ezért megbocsátja a számára kézenfekvő tények felemlegetését.

Nehéz ezeknek a bejegyzéseknek a címkézése is. Angolul az ilyen dalok jó részét „ballad”-nak nevezik, énekeseiket pedig „ballad singer”-nek. Más nyelveken a műfajra nincs szó, de szerző-énekeseikre igen, mint a spanyol és olasz „cantautores” és „cantautori”, vagy az orosz „бард”. Magyarul azonban sem a műfajnak, sem énekesének nincs saját neve, noha mindkettő létezik, a krónikák regöseitől és a török kor históriás énekmondóitól Bródy Jánosig vagy Sztevanovity Dusánig (akinek épp tavaly jelent meg teljes életműve Csak szöveg címmel). Végül Sebő Ferenc „énekelt versek”-címkéjéhez folyamodtunk, amely azt is jelzi, milyen sokat merít a műfaj magyar változata a költészetből, a regösöktől és a históriás énekektől napjainkig.

Jankó János: Szerb lakodalmasok, Cserépalja (Torontál vm.), 1895 („A régi világ falun” fotóalbumból)
Ha már a rendszerváltások dalaitól indult ez a fonál, kezdjük az általunk megélt rendszerváltás dalával, Zorántól a Boldog idő-vel. Érdekes módon ezeknek az éveknek a tapasztalata, a váratlanul és irracionális módon kirajzolódó ideológiai határok túloldalára került szeretteinkkel való kapcsolatok megszakadása a spanyol olvasónak is ismerős lesz, csak nem húsz, hanem már nyolcvan évvel ezelőttről. A külföldi olvasó figyelmét felhívjuk az olyan többjelentésű kifejezésekre, mint a „tábor” (béketábor, KISZ-tábor, munkatábor), vagy a „veremásás” (a kapitalizmus sírásója, maga esik bele), s az olyan idioszinkráziákra,Unu leu, 1963 mint a közelebbről meghatározhatatlan nagy cél, vagy a győzelem soha le nem nyugvó napja, amely szintén nem lesz ismeretlen az V. Károly császár világbirodalmát – mely fölött soha nem ment le a nap – vereségek hosszú során át elveszített utódok számára.








Sztevanovity Dusán (szöveg) és Zorán (ének):
Boldog idő (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)


Olyan büszkén állt a tábor
Pont a világ kellős közepén
És a miénk volt egy sátor
Benne ő, és benne én

Az egy roppant fényes kor volt
Éjjel-nappal a Nap sütött
És a nagy célt felfedeztük
Engem ő, és én meg őt

Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Mert az volt a szép boldog idő
Se bor, se pénz, csak én meg ő
Az volt a szép boldog idő
Boldog idő

Nappal főleg vermet ástunk
Már vállig ért a szép jövő
De mi mindig fölül voltunk
Egyszer én, máskor ő

Mondhatsz bármit, nekem tetszett
Ez az átkos múlt idő
Mert a sátor ott állt benne
És benne én, s benne ő

Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Mert az volt a szép boldog idő
Se bor, se pénz, csak én meg ő
Az volt a szép boldog idő
Csak én meg ő, boldog idő

Aztán összedőlt a tábor
Pont a béke kellős közepén
Maga alá gyűrt a sátor
És benne ő, és benne én

S mire lassan előbújtunk
Tábor nincs, csak rossz idő
Megyünk sátor után nézni
Erre én és arra ő

Előttünk áll
A tág határ
S én látom már

Hogy az lesz a szép boldog idő
Se gond, se pénz
Se bor, se nő
Az lesz a szép boldog idő
Se pénz, se nő, boldog idő

Korniss Péter, A Fővárosi Gázművek Munkásszállása, 1979 („A vendégmunkás” fotóalbumból)
A dalhoz két másik dal szolgál lábjegyzetként. A Leonard Cohen-dal zenéjére írt Volt egy tánc, amelyik ugyanezen a lemezen jelent meg – korábban meg sem jelenhetett volna – az ekkor lezárult ötven évet foglalja össze a szövegíró és az énekes szüleinek történetén keresztül, a háború előtti világtól kezdve, amikor utoljára volt Magyarországon tánc és brosstű és kultúra, az ötvenes évek sötétségén át a Kádár-rendszer kilátástalan provincializmusáig. Ezen sincs sokat magyarázni. A külföldi olvasót figyelmeztetjük, hogy a „rettegett autó”-t „fekete autó”-ként kell kiírni a szótárba.








Sztevanovity Dusán és Zorán: Volt egy tánc (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)

Hófehér hajó úszott a folyón
S összesimult a fiú s a lány
Színes lampion fénylett az égen
Mint a brosstű a mélykék ruhán
És a fedélzet zenével megtelt
Szólt a ringató, lassú románc
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Ilyen szépet csak filmekben látsz

És a vonatok indultak sorra
És a fiú az ablakban állt
És a vagonban nevettek rajta
A harcedzett vén katonák
Hogyha férfi vagy, rejtsd el a könnyed
Mi lesz veled, ha a csatában jársz
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán egyszer még lesz folytatás
Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc
És a lángon, a halálon, füstön át
Úszik egy fehér hajó

És a vonatok megjöttek sorra
Néhány békeév nekünk is járt
Aztán jött az a rettegett autó
És a ház előtt halkan megállt
És a mama az ablaknál állva
Újra évekig apámra várt
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán egyszer még lesz folytatás

És a brosstűből szénre már nem telt
És a harmadik tél is lejárt
És egy hajnalon csöngettek hármat
És az apám az ajtóban állt
Azt se bántuk, hogy nem volt már semmink
Mindent elnyelt a nagy zálogház
Aj, aj, aj, aj
Volt egy tánc, volt egy tánc
Talán mégiscsak lesz folytatás


Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc
És a börtönön, magányon, reményen át
Úszik egy fehér hajó

De már szóltak a hírek s az ágyuk
Mondd, az életük miért lenne más
És mi mindent két bőröndbe gyűrtünk
De már nem ment az elindulás

Már csak csendesen nézik a tévét
Ahol ragyog egy másik világ
És ők nem kérik senkin se számon
Az elrabolt évek sorát
Pedig semmiért vesztek el álmok
Mint a zálogban hagyott ruhák
Hm, volt egy tánc
Volt egy tánc, volt egy tánc
S néha elhitték, lesz folytatás


Ifj. Kováts István: Baleseti helyszínelés. Mentőautó balesete. Székelyudvarhely, 1950-es évek (A „Képgyártó dinasztia Székelyudvarhelyen. A Kováts-napfényműterem száz éve” fotóalbumból
S végül erről a kilátástalanságról szól a másik lábjegyzet-dal, a Vasárnap délután, ahogyan magunk is megéltük. Ha befelé nézek, ma is világosan látom magam előtt a kihalt város vasárnap délutáni állott csöndjét és fojtogató reménytelenségét. Amikor ezt mint a kelet-európai lét kvintesszenciáját próbáltam előadni Wang Weinek a Vasárnap délután-nal illusztrálva, ő csak nevetett, és a vasárnap elviselhetetlenségéről szóló portugál fadókat idézte nekem. Ilyen kicsi ez a mi világunk.








Sztevanovity Dusán és Zorán: Vasárnap délután (A Zorán III c. lemezről, 1979)

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután egy igazi fagylalt jólesik
És néha érzek egy régi illatot

Vasárnap délután a csendes, hosszú ebéd után
A mama rám adta mindig a szép ruhát
Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám
Ha kértem, hadd járjak így egész héten át

na - na - na - na - vasárnap délután,
na - na - na - na - vasárnap délután

Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb
S a nagyfiú ígérte tízre hazajön
A tánciskola parkettjén a cipők fényesek
És néhány párnak a figura összejön

Vasárnap délután volt mikor megismertelek
A bátyád apámmal nálunk sakkozott
Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked
És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb
S az elvált apa láthatja kisfiát
A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket
És Farkasréten is elfogy a sok virág

Vasárnap délután volt mikor viszontláttalak
És újra megtörtént, ahogyan egy régi napon
Te sem lettél felnőttebb és én sem komolyabb
És előre tudtuk, szeretni jó nagyon

Vasárnap délután az időm csendesen megy el
És néha úgy érzem, máris érkezel
Vasárnap délután az este mindig túl közel
Mikor tudom, hogy többé nem jössz el

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit
És valahogy sápadtabbak a kirakatok
Vasárnap délután már régen semmi sem történik
Csak néha érzek egy régi illatot


Lábass Endre, Caprichos 1 (A Budapesti Negyed 1993/2-es számából (http://www.epa.oszk.hu/00000/00003/00002/labass-k.htm)

Isten kutyái

Nem mind kutyák. De mind ugyanazzal a nyíltsággal és bizalommal néznek, amivel a kutya néz gazdájára. A teremtett lét biztonságában, a teremtésre gondot viselő Gazda jelenvalóságában. A berlini Dahlem-múzeum közép-amerikai kiállításán.

Az állat abba néz minden szemével,
mi nyitva áll. … Mert haláltalan.
A halált csak mi látjuk; követi
csupán veszte a szabad állatot,
előtte mindig Isten van, s ha megy,
mint a vizek, a végtelenbe fut.
..............
Mit allen Augen sieht die Kreatur
das Offene. … Frei von Tod.
Ihn sehen wir allein; das freie Tier
hat seinen Untergang stets hinter sich
und vor sich Gott, und wenn es geht, so gehts
in Ewigkeit, so wie die Brunnen gehen.

(Rilke, Nyolcadik elégia)

Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai cserépedény, nagy madár indiánnal
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai cserépedény, szarvasfej
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai kutya-szobrok
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai béka-szobor
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai madár-szobor (pelikán)
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai madár-szobor (bagoly)
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai láma-szobor gazdájával
Berlin, Dahlem Museum, mezoamerikai férfi-szobor
Etológusok azt írják, a kutya az ember mellett eltöltött sokezer év során olyan lénnyé vált, amely már genetikailag rá van utalva az emberre, s csak a vele való szimbiózisban képes kiteljesedni. Nem önmagába zárt lény, mint az állatok többsége, hanem az emberre nyitott: ő létének középpontja. Elvadulhat ugyan, de azzal egyszersmind el is torzul, míg ha igazán szoros közelségben él az emberrel, azáltal valamiképpen felülemelkedik saját állati létének korlátain.

Kutyákkal szoros közelségben élő ember lévén hosszú évek óta figyelem ezt a különös metamorfózisukat, s ennek mintájára tudom elképzelni ember és Isten viszonyát. Ahogyan Keresztes Szent Jánostól idézte – épp egy mexikói kármelita kolostorban – egykori társa, Elizeus testvér:

Mikor egyszer egy igen együgyű nővér azt kérdezte tőle, hogy miért ugrálnak a békák a vízbe, mikor ő a zárda kertjében lévő tó felé megy, s miért bújnak el a fenéken, azt felelte, hogy a békák számára odalent van az a hely, az a központ, ahol biztonságban vannak, és ahol senki sem bánthatja őket. Tegyen tehát ő is így, vagyis kerülje a teremtményeket és merüljön előlük a mélybe és önnön központjába, vagyis Istenbe, és bújjék el benne.

Az ember – ugyancsak az állatok többségétől eltérően – nem önmagába zárt lény, hanem alkatánál fogva Istenre nyitott. „Középpontja” nem ömagában, hanem Őbenne van. És akár a kutya, csak aközött választhat, hogy ettől a középpontól elfordulva eltorzul, vagy természetes indíttatását követve egyre közelebb igyekszik kerülni hozzá, s ezáltal fokozatosan kiteljesedik és felülemelkedik saját emberi létének korlátain.

Ezt az antropológiát éppen Keresztes János és Avilai Teréz írják le a legteljesebben. Ezt az antropológiájukat szeretnénk lépésről lépésre megközelíteni a Hortus Carmeli nemrégiben nyitott Olvasónaplójában, s ahogy egy-egy részét áttekintettük, összefoglalni a Kút-ban.

És mégis ott van az éber-meleg
állatban egy nagy bánat súlya, gondja.
Mert őt is nyűgzi mindig, ami sokszor
legyőz minket – az Emlék, hogy amit
most áhítunk, egyszer már közelebb
s hívebb volt, s kapcsolatunk oly
végtelen gyengéd. Mi ott lélegzet volt
itt csak messzeség.
...........
Und doch ist in dem wachsam warmen Tier
Gewicht und Sorge einer großen Schwermut.
Denn ihm auch haftet immer an, was uns
oft überwältigt – die Erinnerung,
als sei schon einmal das, wonach man drängt,
näher gewesen, treuer und sein Anschluss
unendlich zärtlich. Hier ist alles Abstand,
und dort wars Atem.

Aki nem tud arabusul

El nem tudom képzelni, miféle körülmények között hozhatta úgy az élet, hogy közmondásfaragó magyar eleink nem a török, tót, talján, hanem épp az arab nyelv használatára kényszerültek, hogy ennek során szembesüljenek a nyelvi kompetenciájuk szubjektív és objektív valósága között tátongó szakadékkal. Nem életszerű. De hát csupa életszerűtlen dolgot hoz magával az élet. A szerbekről sem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetbe kerüljenek. Igaz, nekik nincs ilyen közmondásuk, amely védje őket a veszélytől.

A népszerű Kulin ban együttes 2005 óta játszik modern elemekkel vegyített középkori szerb zenét („od Kulina bana do današnjih dana” – „Kulin bántól (†1204) napjainkig”) Etnomuzikológiai felkészültséggel összeállított honlapjukon részletesen bemutatják az általuk használt hagyományos balkáni és közel-keleti hangszereket is. Az arab lant, az ud mellé a következő leírást mellékelik:

Az ud leírása a Kulin ban szerb együttes honlapján
„Az ud és a lant [laúd, lute, liuto] szó egyaránt az arab al-’ud [„a fa”] szóból származik...” Valóban: ezzel a mondattal kezdődik minden lanttörténet. Csakhogy az a szó, ami arab betűkkel oda van írva, nem ezt jelenti.

Egyfelől az íráskép miatt. Az arab írásban minden betűnek négyféle formája van, attól függően, hogy szó elején, közepén, végén, vagy magában áll-e. Nem ördöngösség ez: ha „láncbetűkkel” írunk, mi is teszünk egy fülecskét mondjuk az „o” elé, ha valamihez kötjük, de elhagyjuk, ha azzal kezdjük a szót. Igazából az arabban sem nagyobb jelentőségű a különbség az egyes formák között, s éppúgy a kézírás lendülete diktálja őket. De aki ezt a szót kipötyögte a számítógép karaktertáblájáról, mit sem tudott erről a konvencióról, és csupa „magában álló” formát választott ki, így:

د و ع ل ا

Olyan ez, mintha valaki láncbetűkkel írna, de minden betű után felemelné a tollat, kis szünetet hagyna, és úgy folytatná a következő betűvel. Csak még olyanabb, mert az arabban látványosabb a különbség az egyes formák között. Ha a megfelelő szóközi-szóvégi formákkal írta volna, a szó így nézne ki:

دوعلا

Ennél azonban sokkal nagyobb malőr, hogy aki bepötyögte a szót, az balról jobbra pötyögte be, ahogy a szerbek írnak, s nem jobbról balra, mint az arabok, akik a fenti írásképet du’lā-nak olvasnák. Hogy ez jelent-e valamit, azt nem tudom; a szótárban nincs benne, de a Google 303 találatot hoz rá. A helyes, azaz jobbról balra írott forma azonban ez volna:

العود

S hogy miért épp a „fa” szóból származik a lant neve, arra az arab népi etimológia elbűvölő magyarázattal szolgál. A fa, míg él, magába szívja azoknak a madaraknak az énekét, akik az évek hosszú során át ágain énekeltek. A fából lant lesz, s a lant a madarak összesűrűsödött dalát árasztja magából, mégpedig annál gazdagabban, minél hosszabb ideig szívta magába azt a fa. Csodálatos perzsa miniatúrát láttam erről az iszfaháni bazárban. Sajnálom, hogy nem vettem meg. Talán én is szebben játszanék a lanton, ha kitenném magam elé.

Lanton játszó férfi. 10. századi egyiptomi kerámiaDe igazából ez az apró lejterjakab is csak arra volt jó, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a Kulin ban népszerűsítéséhez. Hiszen a honlap és az együttes programja gazdag és szép, és szép a zene is, amelyet játszanak. Első lemezük, a Kulin ban 2006-ban jelent meg, még sok kísérletezéssel. Várjuk a kiforrottabb következőt.








Kulin ban: Žali Zare da žalimo, 2006 (2'08")







Kulin ban: Januške Beluške, 2006 (6'12")

A Wang folyó határvidékén

Quien no ha peregrinado, ¿qué ha visto? Quien no ha visto, ¿qué ha alcanzado? Quien no ha alcanzado, ¿qué ha sabido? ¿Y qué puede llamar descanso quien no ha tenido fortuna por la mar o por la tierra? Pues, como dice Ovidio: «No merece las cosas dulces quien no ha gustado las amarguras, ni ha tenido regalado día en la patria quien no ha venido de larga ausencia a los brazos de sus amigos».

Aki soha nem vándorolt, mit látott? Aki semmit nem látott, hová jutott? Aki sehová el nem jutott, mit tud? És mit nevez nyugalomnak az olyan, aki soha meg nem ismerte a viszontagságokat szárazon vagy vízen? Hiszen ahogy Ovidius mondja: „Nem érdemli meg az édeset, aki nem ízlelte a keserűt, s nem volt még gondtalan napja annak, aki nem nélkülözte hosszan barátai ölelő karját.” (Lope de Vega, El peregrino en su patria, 1604)
Az erdélyi Széken tett látogatásunk három pillanatának képeit tárjuk itt olvasóink elé. Lakodalomra mentünk, s temetésre érkeztünk. A menyasszony nagyapjáéra, aki az előző este halt meg. Három album, felirat nélkül. Az első az útról. A második a gyászszertartásról és a temetésről. A harmadik pedig a rákövetkező napi, hajnalig tartó lakodalomról. Egy eltűnő világról.


Pei Di jegyzete: Tudom, hogy Wang Wei mindhárom albumát végignézik majd. Mégis hadd emeljem ki már itt egy képét, amelyet különösen szeretek. A cigányzenészekét, akik a nagyapa utolsó kérésére végigmuzsikálták a temetést, s akik néhány óra múlva unokája esküvőjén húzzák majd a végkimerülésig. Ez a kép dokumentálja Wang Wei első személyes találkozását a kelet-európai abszurddal.

Temetés cigányzenészekkel, Szék (Sic), Erdély

Diszkréció

Erdélyi Péter Eszkimó cikke Stein Aurélról a GEO 2008 júniusi számában, a Magyar Tudományos Akadémia Stein-honlapjáról (dunhuang.mtak.hu) engedély nélkül átvett képekkel
A Studiolum munkáinak népszerűségét jelzi, hogy a GEO magazinnak a Selyemútról szóló 2008. júniusi számába a nyomtatott magyar változatban egy Stein Aurélról szóló kétoldalas cikket is betoldottak, s ennek három illusztrációját a Studiolum és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára által készített Stein-honlapról (http://dunhuang.mtak.hu) vették át, mindjárt az első, illetve második lapról.

Kár, hogy a honlap jól megérdemelt népszerűségét a cikk nem fogja tovább növelni, minthogy csak mi tudjuk, hogy onnan származnak a képek. A szerző, Erdélyi Péter Eszkimó ugyanis gondosan elfelejtette feltüntetni forrásukat.

És hogy mi honnan tudjuk? Egyszerű. A három kép közül az első kettőt mi publikáltuk először, míg a harmadik, Stein Aurél arcképe a valóságban éppolyan fekete, mint a másik kettő: mi változtattuk ilyen szépia-tónusúvá a régies hatás kedvéért. Amúgy az első két fotót az Akadémia Keleti Gyűjteménye őrzi egyetlen példányban. Legalább ennyit illett volna megemlíteni egy apróbetűs képaláírásban.

Eljövök, ha hívsz

Aki az előző bejegyzésben rákattintott a Klezmatics linkjére, és meghallgatta a kérve-kéretlenül felhangzó első dalt Grammy-díjas Wonder Wheel lemezükről, az idősíkok különös összecsúszását élhette át. A lemez szövegeit a negyvenes évek legendás amerikai vándorénekese, Woody Guthrie írta, ám dallamuk hatvan, illetve harminc évvel későbbről származik. Az ezredforduló körül ugyanis neves amerikai popzenészek sorra igyekeztek „befejezni” Guthrie zene nélkül fennmaradt dalszövegeit, s közéjük tartozott – Guthrie lányának felkérésére – a Klezmatics is, akik megszokott modern klezmer-stílusuk helyett azokhoz az egyszerű, dallamos, „fényes” balladákhoz fordultak, amilyeneket a 60-as és 70-es években írtak Guthrie kései tanítványai, Bob Dylan vagy Donovan. Gyerekkorunk dallamai ezek, s különös érzés most újra hallani őket. És végül újabb idősík, hogy ennek a számos bibliai szöveget – Vesd le sarudat, mert szent a föld, ahol állsz; Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak – is feldolgozó 2006-os lemeznek a legelső dala, ha másként is, de ugyanazt mondja, mint tizenhat évvel korábban a Rhythm and Jews lemez imént hallott haszid dala.

Woody Guthrie 1943-ban
Guthrie 1949-ben írta ezt a dalt, amely egyszerű soroló-mondókának indul: az első versszak „egy”-gyel kezdődő sorához minden ismétlésnél hozzájárul egy újabb, kettővel, hárommal, néggyel kezdődő sor, el egészen tízig. A sorolót bevezető kérdés-felelet is egy gyerekjátékból származik, ahol az „anya” megkérdezi a „lányát”, hazajön-e, ha hívja. A „lány” igennel válaszol, mire az „anya” megmondja, hány órakor fogja hívni. A dalnak csak legutolsó versszakát írjuk ide, amelyben a sorolónak mind a tíz sorát eléneklik.








Woody Guthrie-Klezmatics (1949/2006): Come When I Call You (4'25")

Ó, eljössz, ha hívlak?
Eljövök, ha hívsz.
Tíz után hívlak fél órával.
Tíz: az újra eloldott atombomba.
Kilenc: a csonkák és vakok.
Nyolc: a nyolcmilliárd sír.
Hét: a felrobbantott kontinensek.
Hat: a tönkretett városok.
Öt: a harci repülők az égen.
Négy: a háború fegyverei.
Három: a hadihajók a tengeren.
Kettő: a kettőnk szerelme.
Egy: a szép kicsi baba aki
megszületett; megszületett és meghalt.
Oh, will you come when I call you?
I’ll come when you call me.
I’ll call you at half-past ten.
Ten for the atom bomb loose again.
Nine for the crippled and blind.
Eight for my eight billion graves.
Seven for the continents blowed up.
Six for the cities all wrecked.
Five’s for the warplanes that fly.
Four’s for the guns of this war.
Three’s for these warships at sea.
Two’s for the love of me and you.
One’s for the pretty little baby
that’s born, born, born and gone away.

A „szép kicsi baba” akár Guthrie legkisebb gyermeke is lehet, aki nem sokkal korábban halt meg tűzvészben. De ahogy a sorok sokasodásával a vers egyre apokaliptikusabbá válik, úgy válik egyre metaforikusabbá az elvesztett gyermek képe – és egyre eszkatologikusabbá a bevezető kérdés-felelet. Már nem az anya kérdezi a gyermekét, hogy eljön-e, hanem a gyermek az anyját, a magára maradt ember Istent: és sokatmondó, hogy nem kerek órakor, mint az eredeti játékban, hanem mindig elkésve, fél órával a maga okozta szörnyűség után. A vers címe egyetlen segélykiáltás: Come when I call you – Jöjj el, ha hívlak. Maran atha. De minden újabb szörnyűség után újra meg újra elhangzik az a mondat is, amely újra meg újra fölébe emelkedik a tragédiának: eljövök, ha hívsz.

Meshiakh ben Dovid zitst oybn on

Kaufmann-haggada (Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Keleti Gyűjtemény), Dávid király áldást mond
A 14. századi Katalóniában készült ún. Kaufmann-haggáda iniciáléja egy királyt ábrázol, amint felemelt kehellyel áldásba fog: BRWK, azaz Baruk Adonai, Áldott az Úr neve. A király minden bizonnyal Dávid, hiszen a kép a széder-este liturgiáját összefoglaló haggádában Dávid 113. zsoltára után áll:

Dicsérjétek az Urat!
Dicsérjétek az Úr nevét!
Legyen áldott az Úr neve most és mindörökké!
Napkelettől napnyugatig dicsérjétek az Úr nevét!
Magasan fölötte van az Úr minden népnek,
dicsősége fölötte van az egeknek.

A csehországi születésű Kaufmann Dávid (1852-1899) pályázat útján nyerte el az 1877-ben alapított budapesti Rabbiképző első professzori székét, amelynek feltételeként magyarul is tökéletesen megtanult, s páratlan értékű középkori héber kéziratgyűjteményét a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta. Ennek internetes kiadásán dolgozunk most a Studiolummal.

A gyűjtemény leghíresebb kéziratának ezt az áldás-iniciáléját választottuk a kiadás emblémájául. Hiszen Kaufmann Dávid legalább egy pillanatra maga is azonossá vált Dávid királlyal, amikor a fennmaradt legrégebbi – a 10. századi Palesztinában készült – Misna-kézirat megvásárlása fölötti túláradó örömében „Dávid zsoltára” címmel írta be saját hálaadó versét a kézirat előzéklapjára.

Kaufmann-Misna (Budapest, Magyar Tudományos Akadémia, Keleti Gyűjtemény), „Dávid zsoltára”, Kaufmann Dávid saját verse, amelyet a 10. századi palesztinai kézirat megvásárlása fölött érzett örömében írt a kézirat előzéklapjára
Dávid királynak ez az ábrázolása – épp a széder-este eszkatologikus fényében nézve – ugyanakkor már előrevetíti utódjának, a Messiásnak alakját is, ahogyan az alábbi gyönyörű haszid dal leírja őt:
Gyöngyfüzér, aranyos zászló
Dávid fia Messiás odafönn ül
Kelyhet tart a jobb kezében,
Áldást mond az egész világra.
Ámen és ámen, így igaz:
Ez évben eljön a Messiás.

Ha szekéren jön,
jó évek jönnek.
Ha lóháton jön,
jó idők jönnek.
Ha gyalog jön,
a zsidók bemennek majd Izrael országába.
Shnirele perele, gildene fon
Meshiakh ben Dovid zitst oybn on
Er halt a bekher in der rekhter hant,
Makht a brokhe afn gantsn land.
Omeyn veomeyn, dos iz vor,
Meshiakh vet kumen hayntiks yor.

Vet er kumen tsu forn,
Veln zayn gute yorn.
Vet er kumen tsu raytn,
Veln zayn gute tsaytn.
Vet er kumen tsu geyn,
Veln di yidn in erets yisroyl aynshteyn.

Kata meséli, hogy amikor a Klezmatics a 80-as évek legvégén – a nyitás első jelei között – koncertet adott Budapesten, s az egész estét végigbolondozták olyan modern klezmerekkel, mint a


Klezmatics: Man in a Hat (3'03") (A Jews with Horns lemezről)

a legvégén váratlanul elhallgattak, majd csöndesen belefogtak ebbe: Ez évben eljön a Messiás.


Klezmatics: Shnirele perele (6'11") (A Rhythm & Jews lemezről)

A koncert közönsége – másod-harmadgenerációs szekularizált zsidók – megrendült csendben hallgatta őket.

Milyen különösen, szépen összecseng ez azzal a biztatással, amit épp néhány napja hallottunk Urbinóban.

Giro d’Italia

Rovereto, Giro d’ItaliaCesare Ripa, Iconologia, 1593: Giro d’Italia
Forrás: Herneweb.com. Cycling Blog & Photos


A Giro d’Italia kilencvenegyedik futamával egy napon értünk Urbinóba. Még láttuk az utolsó versenyzőket kigördülni a városból. A javát persze már elszalasztottuk. Aki kíváncsi rá, Ashley és Jason blogjában helyszíni tudósítást olvashat róla. Azt írják, a városban hatalmas festa volt. Mi, igazi művészettörténész módjára, már csak a dekorációból következtethetünk az ünnep jelentőségére.

Urbino, Giro d’ItaliaUrbino, Giro d’ItaliaUrbino, Giro d’ItaliaUrbino, Giro d’ItaliaUrbino, Giro d’Italia